Bemutatkozás 2

2013 február 26. | Szerző: Kankalin

Annyit gondolkoztam ma azon, hogy van e szabály arra, hogy hogyan kell blogolni?! Van szabály arra, hogy egy héten hányszor kell írni? Arra jutottam/anélkül, hogy valahol is utána néztem volna…./, hogy nincs. 🙂 Úgy döntöttem, ha az időm engedi, minden nap írok valamit. Ha nincs ötletem, akkor is, maximum azt, amit a suliban hallottam és úgy gondolom, megér annyit, hogy kicsit átgondoljuk egy-egy prof. előadásának fő mondanivalóját.
Viszont, arról még nem beszéltem, miért éppen Kankalin? Mielőtt bárki bármit túlgondolna, nem, ezt a nevet nem kaptam senkitől, senki sem hív így. Nemes egyszerűséggel imádom a Primulákat/ kankalinféléket/. Ennyi, nincs mit rajta túlbonyolítani. 🙂
Úgy gondoltam, lesz 2 állandó rovatom:

• Jeles Péntek ( az aznapi magyar jeles nappal és történetével illetve ha a héten volt valami nagyon fontos, említésre méltó esemény)
• Kreatív Szombat( szerintem ez egyértelmű, de azért leírom röviden. Tehát valami olyan kreatív dolgot hozok szombatra, amit otthon meg tudunk csinálni, vagy akár az iskolában, valami olyat, amihez nem kellenek drága kellékek és különleges eszközök, de majd részletesebben kifejtem ezt szombaton! 🙂 )

Holnap pedig tantárgyanként végig veszem, hogy hogyan jelenik/jelenhet meg a környezeti nevelés.
Szép estét Mindenkinek!
Kankalin

Bemutatkozás

2013 február 25. | Szerző: Kankalin

Szia! Lilla vagyok a blog szerkesztője. Jelenleg tanulok, másodéves vagyok. Nemsokára szakdolgozatot fogok írni, a témája pedig nem más mint a környezeti nevelés, illetve a környezeti nevelés módszerei. Emiatt is kezdtem bele a blogolásba. Tudom, még nem 100%- os a kinézete a blognak, de majd igyekszem és beletanulok a blogolásba. 🙂
Tehát, a blogom egyrészt számomra nyújt segítséget a vázlataimhoz, gondolataimhoz. Remélem, így könnyebben átlátom majd a dolgokat, mert jelenleg rengeteg elképzelés van a fejemben, talán így könnyebb lesz rendezgetni őket. Nem várok túl nagy olvasóközönséget, de ha valaki elolvassa az írásaimat, annak nagyon örülök. 🙂 Próbálok hasznos, kézzel fogható tanácsokat adni, illetve bemutatni az én tapasztalataimat.

Akkor beszélek kicsit a környezeti nevelésről.
A környezeti nevelés szükségességének gondolata és gyakorlata a nyugati típusú, polgáriasult, jóléti társadalmakban fogalmazódott meg először az 1960-as években. Erre az időszakra a környezetszennyezés és a természetes élőhelyek csökkenése már olyan méreteket öltött, hogy a probléma megoldásának lehetősége meghaladta az egyes kormányok lehetőségeit. A helyzet tarthatatlansága immáron nemcsak a szűk szakmai körök beszédtémája volt, de a nagyközönség számára is érthető formában megjelent az ismeretterjesztő irodalomban is.

A múlt század ’60-’70-es éveiben lettek világszerte ismertek az olyan „civil” kutatók, mint Jacques Cousteau vagy Gerald Durrel, akik a médián keresztül, filmjeik, könyveik és személyiségük erejével, világméretű társadalmi bázissal a hátuk mögött további nyomást gyakoroltak a politikusokra. Végül az 1972-es, az „Emberi Környezetért” stockholmi ENSZ konferencia a természet- és környezetvédelem ügyét világpolitikai kérdéssé tette.
A gyakorlat nyelvére lefordítva, a veszélyeztetett fajok megmentésében a nemzeti parkok és a természetvédelmi őrök mellett legalább akkora szerepe van az adott ország gazdasági viszonyainak, gazdaság-, foglalkoztatás- és oktatáspolitikájának is. A parlagi sast, a szikes pusztát vagy a fecskéket nem a terepen lehet és kell csak megóvni, hanem az emberek gondolkodás- és viselkedésmódjának megváltoztatásával. Ezáltal, ez az első pillantásra természetvédelmi, konverzációbiológiai kérdés legalább ilyen mértékig tartozik az oktatásügyi, a belügyi, a népjóléti, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi tárcákhoz, mint pusztán a környezetvédelmi minisztériumhoz.A környezeti nevelés a fenntarthatóság gondolatának megjelenésével nem vesztette el jelentőségét, sőt, bizonyos értelemben még növekedett is a fontossága. A természetökológiából vett „zászlóshajó-faj” fogalmi párhuzamával élve, a környezeti nevelés lehet a mindennemű környezet iránt tudatos szemléletformálás, a fenntarthatóság pedagógiai vonatkozásainak zászlóshajója. A természetszeretet lehet ugyanis az az alap, melyre építve az egyén már gyermekkorától rávezethető (szocializálható, nevelhető, tanítható) a természeti és társadalmi környezetre történő odafigyelésre.

A fenntartható jövő legfontosabb letéteményese az „új polgár”, aki egyre kevéssé puszta elszenvedője, végrehajtója a politikai akaratnak, helyette mindinkább partnere, közvetlenebb alakítója, résztvevője a döntéseknek és az ezt követő cselekvésnek. Ez a szemlélet a modern neveléselméletekben és a környezetpszichológiában egyaránt jelentkezik. Ennek az új polgárnak naprakészebb, társadalmilag és egyénileg egyaránt hasznosabb ismeretekre, jártasságokra és készségekre van szüksége. Ez a tudás csak egy átalakuló, korszerűsödő nevelési-oktatási rendszerben szerezhető meg, melynek részét kell képeznie a környezeti nevelést is tartalmazó tanulásnak a fenntarthatóságért.

A környezeti nevelés hazai szabályozása (Közoktatási Törvény, Óvodai Alapprogram, Nemzeti Alaptanterv, Kerettanterv) kimondottan jónak mondható, ezzel szemben a mindennapok gyakorlata (mennyiség, minőség, tartalom, forma) elmarad a kívánatostól. Annak ellenére, hogy  a közoktatási törvény nagyfokú szabadságot biztosít az iskola pedagógiai programja és a helyi tanterv kidolgozása terén, elenyészően kevés közoktatási intézmény és pedagógus változtat alapvetően az évtizedes oktatási gyakorlatán. Még mindig egyeduralkodó a 45 perces időkeretben és elkülönült tantárgyakban gondolkodó, tantermi munkára épülő, ismeretközpontú oktatás, mely azonban megújulás nélkül képtelen megfelelni a környezeti neveléssel szemben támasztott azon elvárásnak, mely szerint ennek lehetőleg a környezetben, a környezetről és a környezetért kell történnie. A fenntarthatóság esetében a kép még ennél is aggasztóbb, a hazai közoktatásban a fenntartható fejlődés szemlélete, és ennek gyakorlati pedagógiai vonatkozásai alig valósultak meg.
( http://mme.hu )